Na prelêtnyek vecsnoga szpômenka vrêdnoga 15-toga marciusa 1848
| Na prelêtnyek Imre Augustič |
| |||||||||||||
Szpôminajmu sze!
[uredi]Na orszacskom szpraviscsi v-Posoni 1848 dr'zavnom, szo ocsáki domovine nemskoga vláda jarem z-szébe sztepli, kmete od goszpodcsine gorioszlôbodili, prednyoszti nemeskoj szo odpovedali, od daje prvle vövzeti szo sze bremeni etomi zvolno podvrgli, Vogrszkoga országa számosztálnoszt, ka je tô naj vegse, bilô je razszoudjeno.
I tô sze godilo 15-toga marciusa 1848. — steromi na szpômenek je tô piszano.
15-ti marcius
[uredi]Tomi je rávno 27 lêt.
Edna mrva vu nature vecsnoszti, vsteroj sze cseresz millio lêt-delo preobrazenyá i sztvorjênya ponávla.
Li sztopnya je vu prígodáj národa cslovecsánszkoga.
Sztopaj edem — vu ednoga národa 'zitki.
Kak vnogo — i dönok kak malo je tô!
Nôvo pokolênye je na sztároga meszto sztôpilo. Ali cilô nê. — Nike vêke toga sztároga cera szo izda.
Vrêmena cilicsna rôka vlomi isztina gda te edno-edno z-ti vnôgi vêk stere szo mladike bilé, ali 'ze sze vecs ne zeleníjo.
Nede po cájti ni edne mladike vecs, stera bi vrêmena z-15-tim Marciusom nasztányenoga, vrêlo hico i trdni mraz pômnila?
Krátko ovo obôje leto je szamo edno szprotolje melo.
Szamo ednôk sze je prav omladilo.
Po vrêloszti vogrszkoga národa je obzelenílo.
Escse je nê prav popovjá szkázalo, 'ze je tüdi cvelo. Escse je nê prav zelenílo, 'ze je tüdi povêhnolo. —
Nê je nacsi.
Ráno popovjé — rano vêhne.
Steri je je z-vász vido cveszti?
Velko-razsürjeno drêvo je bilô. Kí szi je po nyem pogledno, radüvao sze je prevecs nyemi.
Ô vno'zino dűs sze je tomi vrêmeni veszelílo! Szkuze radoszti szo eto lêpo drêvo szlobodscsine nase polêvale.
Záto je bilô prelêpo nyega cvêtje.
Na kâ je pa prislo to drêvo?
Lehko je poszêhnalo?
Nê!
Nyega sztébla je izda.
I escse 'zivé!
Z korinaszti vek szo toti doli vlomlene te edne od vrêmena — te edne pa od lűdi.
Kama je pa cvêtje?
Varje je zahválen szpômenek — szklenyeno vu szrdci.
Vêm zná prídti protolêtje gda po vrêloszti — zevszákoga cvêta pá nôvo mladiko i nôvo drêvo po'zené.
Poklon záto tebi, tí oszvetek vrêmena ovoga díke punoga! —
Nemas isztina o'zivávájôcse toplíne, od stere bi sze drevénoszt odtáplala; ali szoha jesztes, na stero szi gizdavo zglédne domovináncsár právi.
Szvétek je tak 15-ti Március na szpômenek szlobodscsine nase.
Dén ete je i mojga vadlüvanya jedíni szvétek! Vi ki cseresz leta vszákdén znáte moloti i szvojga z dühávanya poszlűhnenyé csákate — med vász sztánem dnesz i jasz i odkríjem szi glavô. Krátka molítev moja je eta: „bár bi sze na isztino obrnole vide dén ete porodjene, sterim sze je lüdsztvo po cêlom országi naklanyalo.“
Tak je vide i nakanênya stera szo szpodobna dati blagoszlove i mír — dugo mantránomi národi!
Natura sze je rávno vu protolêsnyoj diki bliscsíla. Od szunca míle toplíne szo vsza na nôvi 'zitek pobüdjena. Szrame'zlívo sze je vötiszkalo z-zemlé dísécse cvêtje. Liki da bi vardêvalo, csi bi 'ze mogôcse bilo?
Bilo je rávno za mêszeca v sterom popovjé gorpôka.
Protolêtje sze nê szamo vönêsnya natura ponávla, nego sze i vide vu csloveki ráj plodijo i o'zivéjo. Hípa etaksega je krílo nase tüdi bole pripravno na tô naj sze i vnyem omladí.
Lêpa protolêsnya ütra je bíla — gda matí zmenom po ednom málom logê gori — doli hodécsa dvê korini naberé i edno meni dá, ovo szi za nádra dene.
— Poj szinek — ztêm szi na sztéblo vszecsenoga drêva doli széde i mené pred szé posztávi — pazi ka ti bom právila, naj gda odrasztés, pômnis, ka szo ti eta od materé povêdana.
Z detinszkim kebzüvanyem szem glédao na líce materé szvoje. Ô kak prijaznívi je bio obráz nyéni. Nácsisi bidti je nê ne mogo, geto je mati náj jakse vide cslovêsztva vu deteta szvojga vugodno szrdcé zaszájala, stere jeli kszrecsi ali kneszrecsi bodo nyemi szletka szlű'zile, tô práva mati doszta nezgrüntáva tam; gde nyé vu niki nôvi szvêt scsé notriszpelati koga napiszek je ete „lübézen domovíne.“
Kak na lehci sze zapopádnejo materné recsí povêdane tebi od szlobodscsine, bráttye i glíhote; za frlike je dr'zis, li szletka gda odrasztés vzemes na pamet, káksi kincs ti je 'znyimi dáni. Prijétno-razmeto ti kvápi kak kapla za kaplov vu szrdcé, ka znamemüje tô: bidti szlobodnomi, drügoga za brata meti, i bidti knyemi glihnomi.
Tô je te nôvi szvêt, vsteroga csi szi po maternoj rêcsi napelani, nega oblászti, nega kincsa z-kêm bi te sto 'znyega vönarátati znao.
Velika je materé nad decôv oblaszt — ali náj véksa je mati, geto száma szebé zataji i szine predevszim domovíno — tak szletka nyô veli lűbiti.
— Szloboden pörgar bô szinek z-tébe — ztêm dokoncsa recsí szvoje — od 15-toga Marciusa mao sze je domovína naša preporodíla.
I od tisztoga hípa mao szem szi 'ze dosztakrát domislávao, gda bo zméne szloboden pörgar?
Naszkori szem csüo glász peszmi: odmo bránit domovíno!
Nika mi je szrdcé sztiszkávalo, bolelo me je, ka mi je gingavo têlo vtájilo môcs i za nisteri lêt rázlocska volo szem té glász naszledüvati nê mogo. — Obé'galo sze mi je líce i rad bi sze med veszéle rôte v tábor idôcsi zmêsao.
— Dête szi brátec escse za tó — té recsí szo me nazâzadr'zale. Doli szem cilô pobiti od etoga glásza. Nêli nász vcsászi 'zmetno sztáne, ka nám je na szmrt idti nê szlobodno.
I vsza tá mi dnesz na pamet káplejo. Bo'ze! Ka bi sze pokázalo vö csi bi vszáki z-szebom dén ete na racsun sô, ino sze opítao káksi szem bio teda, i káksi szem zdâ? — Ka szem bio vrêden teda i ka szem vrêden zdâ? — Keliko bi ji bilô, steri lübezen domovíne bi dnesz vecs vágala, kak teda. Nisteri bi v pamet vzéo, ka je trstvo stero je vrêmen ovo z-szebom prineszlo, toti bilô za nyega dobro, — ali na csütênya plemenitoszt i vrêloszt gledôcs je 'znyega bojdikaj cslovek grátao!
27 lêt je od tiszti mao 'ze doli preteklo!
Vcsenyá i goridr'zánya vrêdnoga sze je cseresz toga vrêmena doszta szpíszalo vu knige prigodne.
Vnogo sztránov májo knige ete, ali sztrán steri med 365-mi dnévi na dnesz káple, sze od vszê ovi lôcsi, ár je malo píszma na nyem: li edna rôcs sze dá csteti, eta „pômnite.“ —
Tak je — ne pozábmo na Marciusa 15-ti dén!
Jeli trbê komi eto pôt vecs praviti?
Nê! —
Dokecskoli sze po vogrszke domovíne krajínaj szrdcá, lübézni ete domovíne puna bodo gíbala szvétesnyi dén bode té za nász, ár sze szlobodnêsi 'zitek podlo'zancov od toga dnéva zacsinya.
Szpêvaj tak po bre'zinaj i dolínaj peszmi díke pune; — vide stere szo nigda dén ete na orszacskom szpráviscsi v Posoni dr'zánom ládale, nâ o'zivéjo pá prihi'zi vzákoj, gde právi domovináncsar prebíva. — I csi nede po vrêmeni ni ednoga, kí knyim nebi privolo — teda de dr'záni ednôk toga dnéva náj jaksi szpómenek!
Vjedínam i jasz z-jezero-jezérmi drügimi po domovíni glász szvoj „'zivi szlobodscsina, bráttya, i glíhnoszt.“
Liki da bi sze mi ôzdalecs sto oglászo?
Tak je!
Náglasza rüm je tô, steri sze namali bli'za, naj cilô sze priblí'zavsi odgovor bole zgrmí „'zivi“!!!
15-ti Marcius.